SERDŰLŐK
A serdülőkorról minden felnőttnek van tapasztalata, hiszen átélte. A legtöbb ember
nosztalgiával emlékszik életének erre a korszakára. Sokan úgy gondolnak rá, mint a
„végtelen szabadság” vagy a „felhőtlen boldogság” időszakára. Mégis, amikor felnőttként
szembetaláljuk magunkat ennek az időszaknak az eleven képviselőivel, a küzdelem,
a konfliktus, a gyötrelem szavakkal tudnánk érzékeltetni a bennük zajló folyamatok
élményét. Ha közelebbről megnézzük ezt az életkort, a kamaszok önmaguk is nehéz
helyzetekről, súlyos problémákról, szenvedésről, meg nem értettségről, magányról,
bizonytalanságról és fájdalomról számolnak be saját életükkel kapcsolatban. Hogy lehet,
hogy ilyen ellentétes oldalai vannak ennek a „boldog” időszaknak? Fejlődés és lélektani
szempontból ez a viharos periódus nagyban függ a felnőttek viszonyulásától. A kamasz
átéli ennek a kornak a csodáit és mélységeit, de az hogy milyen zökkenőkkel, milyen
fájdalmakkal, milyen érzésekkel teszi, mindez függ a környezetében élőfelnőttek
reakciójától, tűrőképességétől, rugalmasságától, humorérzékétől, megértésétől,
segítőszándékától és kreativitásától.
A kamasz társadalmi látótere fölöttébb korlátozott. Magának és társainak világa körül
csak bálványokat, felnőtteket és szülőket lát. A bálványokat vagy ledönti, vagy maga
emeli. A felnőtteket vagy gyűlöli, vagy megveti. Szüleit vagy megtagadja, vagy gyerekes
rajongást érez irántuk. Ezek az érzések már nem az egzisztenciális félelemből, a létért
való aggodalomból fakadnak, hanem a megismerés első, a daccal összekeverve
óriási jelentőségűvé nagyított lépései. Meghosszabbítva viszont akadályai az érettségnek.